Bogisich Bálint logikaverseny

Fehér asztalka, hajladozó gyertyaláng, egy szál fehér rózsa. A szürke márványtábláról egy kisfiú nyílt, okos szeme figyeli az iskola folyosóján közlekedőket. Komoly kis arca szép ígéret volt.

Csak volt, mert már csak a márványtábla fényképével van közöttünk, és a szívünkben, ahol emlékét őrizzük. Bogisich Bálint 3. osztályos kisdiákunk volt. Nem kitűnő, eminens kisdiák, de jó tanuló, őszinte, nyílt tekintetű, eleven, akinek mindenről volt véleménye, akit minden érdekelt, igazi kisfiú. Zsóka néni, a tanítónője sokszor mondta: „Bálint, te biztosan ügyvéd leszel!” Logikus magyarázataival sokszor meghökkentette környezetét. Készült a nyári szünidőre, a pihenésre. A pihenésre, amely 2003. júniusa óta örök az ő számára.

A mi számunkra maradt a róla elnevezett logika emlékverseny, melyet minden év februárjában – Bálint névnapkor – iskolánk 3. osztályos tanulóinak hirdetünk meg. A feladatok, a megoldókulcs összeállítását, a versenyfeladatok javítását és pontozását, a rangsorolást iskolánk matematika munkaközösségének tagjai végzik.

Bálint szülei vásárolják meg az ajándékokat a logikaverseny győzteseinek. Igen gazdag, hasznos ajándékokat kapnak a legjobb helyezést elért tanulók, s hogy örökre emlékezetes maradjon a versengés, egyetlen kisgyermek sem távozik ajándék nélkül. A versenyen a szülők minden 3. osztályos kisgyermeknek ajándékot adnak. Bálint 3. osztályos volt, és már az is marad örökre. És GÁRDONYIS.

Bálint szülei azzal is próbálták enyhíteni mérhetetlen fájdalmukat, hogy maradandó ajándékkal gazdagították kisfiuk iskoláját. Azóta az iskola főkapuja felett gyönyörű, színes ólomüveg szórja a fényt a folyosóra.