Kedves Olvasó!
Gyermekeinknek
két dolgot adhatunk: gyökereket és szárnyakat. A szülőföldhöz, Győr városához, a
családhoz, az iskolához, kötődő ragaszkodás a gyökér. A tanulásban, a különböző
versenyeken elért sikerek, a további tanulmányok szilárd megalapozása a szárny.
Sikerünk
két pilléren nyugszik: az egyik a szülői ház, mely elfogadja, segíti, sőt el is
várja, hogy gyermeke ne csupán jól érezze magát az iskolában, de tudásban és
emberi erényekben is gazdagodjék. A másik pillér a kiválóan felkészült nevelők
közössége, az iskola nevelőtestülete.
Kollégáim
következetesen, okos szeretettel végzik munkájukat, ez az oka a sikeres
helytállásnak a versenyeken, és annak, hogy a felvételi eredményeink valamennyi
középiskolában az átlagot meghaladóak.
Intézményünk
a gyermekekért van, nálunk Ők jelentik a legnagyobb értéket, ezért is tölt el
bennünket mély fájdalommal Bogisich Bálint kisdiákunk 2003 nyarán bekövetkezett
hirtelen halála.
Az
elmúlt időszakban hagyományainkat nemcsak megőriztük, de újakkal is
gazdagítottuk. Az adventi vásár, a szülők és pedagógusok közös véradása és a
Bogisich Bálint logika emlékverseny elmaradhatatlan része lett a tanévnek.
Az
elkövetkezendő időszak legfontosabb feladata, hogy a tornacsarnok álomból
valósággá váljon!
Köszönöm
kollégáim áldozatos, fáradságot nem ismerő munkáját, a szülők támogatását és
diákjaink helytállását.
Szalai
Ferenc
igazgató
vissza az elejére
|