Óvodáink

 

HomeKöszöntőBemutatkozásE-naplóOktatásHEFOPKépekLogikaversenyVersenyeinkEmlékversenyKézilabdaDSESzabadidőDÖKElérhetőségÓvodáink

 

 

Gárdonyi óvodák

 

 

Az egyre csökkenő gyermeklétszám Győrben is arra késztette a nevelési oktatási intézmények fenntartóját, hogy az óvodai, iskolai hálózat fenntartási költségét csökkentve intézményeket vonjon össze. Természetesen nemcsak gazdasági előnye lehet az intézmények szorosabb együttműködésének, hanem pedagógiai is. Szép példája ennek az együttműködésnek az Attila és a Lehel úti óvoda iskolához való kapcsolódása. Az Attila úti óvoda 2000. július 1-jétől, a Lehel úti 2001. július 1-jétől a Gárdonyi iskolához tartozik, így az új nevünk Gárdonyi Géza Tehetségfejlesztő Általános Iskola és Óvoda lett.

 

Az integráció annál is inkább örömtelibb, mert mindkét óvodában 110-120 %-os a kihasználtság, vagyis óvodáink esetében nem a csökkenő gyermeklétszám, hanem a gyermekek érdekét képviselő, pedagógiailag hatékonyabb együttműködés volt a közös intézménnyé válás oka. Szalai Ferenc igazgató biztosította a nevelőtestület szakmai önállóságát, így mindkét óvoda a már elkezdett helyi nevelési programja szerint folytatta munkáját. Az óvodapedagógusok töretlen lelkesedéssel végzik munkájukat, pályázatokon vesznek részt, hogy az ott nyert pénzekből bővíthessék az óvoda eszközeit. Megnőtt a továbbtanulási kedv is, egyre több óvónő vesz részt továbbképzésen. Az óvoda kihasználtsági mutatója is jelzi, hogy a szülők körében is elismertek, népszerűek vagyunk.

Az Attila úti óvodánkbanaz óvodapedagógusok az „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel” adaptált program szerint végzik munkájukat. Nevelésünkben kiemelt helyet foglal el az egyéni képességfejlesztés és a tehetséggondozás. Meggyőződésünk szerint: „amelyik otthonban zene szól, ott szeretet honol, s ha a közösség zenél, harmónia uralkodik az emberek között”.

 

Munkánkban kiemelt helyet foglal el a vizuális nevelés, melynek keretében különféle ábrázolási technikákkal és eszközökkel ismertetjük meg óvodásainkat, így próbáljuk színesebbé és vonzóbbá tenni számukra a művészetek e fontos területét. Egyéni foglalkozások eredményeképpen évek óta részt veszünk különféle pályázatokon. A kicsik színes fantáziája, gazdag élményvilága elevenedik meg munkájukban. Mind országos, mind győri viszonylatban a megmérettetéseken gyermekeink az első három helyezett között találhatók.

Attila úti óvodánkban 1991 óta működtetünk egy sajátos nevelést igénylő csoportot, amelyet Győr városában elsőként indítottunk el. A főállású logopédusunk komplex logopédiai módszerek alkalmazásával készíti fel az egyéni fejlesztést igénylő gyermekeket az iskolai életre. Az óvodába járó gyermekek és szülők elfogadják és tolerálják a másságot. Ennek érdekében folyamatosan törekszünk egy olyan gyermekközpontú óvodai légkör fenntartására, ahol gyermek és felnőtt egyaránt jól érzi magát.

A szülői házzal jó partneri kapcsolatot alakítottunk ki. A családok segítségével folyamatosan az EU szabványnak megfelelő fajátékokkal fejlesztjük, szépítjük óvodánk udvarát. Ebben a tevékenységünkben a Szülői Munkaközösség tagjai is aktívan részt vesznek. A segítségükkel megrendezett, már hagyománnyá vált Katalin-bál bevételét is erre a célra fordítjuk. A vásárolt fajátékokat ünnepség keretében gyermeknap alkalmából vehetik birtokukba óvodásaink.

Az óvodai nyitvatartási időben lehetőséget biztosítunk - szülői igény szerint - az alábbi foglalkozásokra: játékos gyermektorna, ritmikus mozgásgyakorlatok, idegen nyelv megkedveltetése. Részt veszünk minden olyan városi rendezvényen, amely a közös mozgásra buzdít. Évente kétszer a környezetet közelebbről megismertető kirándulásra visszük a gyermekeket (gyirmóti tanösvény, Püspökerdő).

 

Lehel úti intézményünkben sok éves hagyomány a családias nevelés, melynek alapja az a szeretetteljes légkör, amelyben minden gyermek jól érzi magát. A nevelőtestület jelszava: „Érezd jól magad, itt minden érted van.”

Munkánk során a szülői házzal közösen olyan gyermekeket szeretnénk nevelni, akik tele vannak élményekkel, kötődnek az egészséges életvitelhez, tudnak nevetni, felfedezni és csodálkozni. Középpontban a gyermek és az óvodáskor legsokoldalúbb fejlesztő tevékenysége, a játék áll.

A nevelési programban kiemelt szerepet kapott az egészséges életmód alakítása, az egészség megőrzése és a mozgások fejlesztése. E célok elérése érdekében gyermekeinket rendszeresen szervezett úszás előkészítésre, korcsolyázásra, kirándulásra visszük. Az óvoda aktív résztvevője a városi óvodás olimpiának, ahol több szép helyezést értünk el.

A korszerű táplálkozási szokások megalapozásának érdekében a gyermekek részére a hét meghatározott napján gyümölcs- és zöldségnapot tartunk. Ennek megkedveltetése érdekében a szülők részére olyan foglalkozásokat szervezünk, ahol megismerkedhetnek a biotermékekkel és korszerű elkészítésükkel. A foglalkozásokon az elméleti részt gyakorlati alkalmazással kapcsoljuk össze.

A szülői házzal való kapcsolatunk személyes és közvetlen, a napi rendszeres beszélgetéseken túl évente két alkalommal „Kertiparti”-t, illetve „Nyárbúcsúztató”-t rendezünk, ezzel is erősítjük az óvoda és a család kapcsolatát. A rendezvényeken szülők és gyermekek együtt játszanak, barkácsolnak. Sok ötlettel segítjük őket abban, hogyan töltsék el az időt gyermekeikkel hasznosan. Az elhasználódott udvari játékok cseréjét a szülők önzetlen felajánlásaival és a Szülői Munkaközösség tagjainak aktív segítségével fokozatosan sikerült megoldanunk.

Az óvoda nyitvatartási ideje alatt a szülői ház igénye alapján az alábbi foglalkozásokat kínáljuk: zeneovi, játékos tartásjavító torna, balett. Részt veszünk minden olyan rendezvényen, ahol a gyermekek szervezetten mozognak, és nagyon sok időt töltünk az egészséges, friss levegőn.

 

Büszkén mondhatjuk, hogy gyermekeink jól érzik magukat nálunk. Az óvoda és a család harmonikus kapcsolatát tükrözi, hogy a testvérek folyamatosan érkeznek hozzánk, és nem ritka eset, hogy egykori óvodásaink szülőként térnek vissza.

 

A nevelőtestület munkája során figyelembe veszi az egyéni fejlődési ütemeket, képességeket, és sokoldalú képességfejlesztéssel biztosítja az életkorra jellemző harmonikus gyermeki személyiség-tulajdonságok kibontakozását és megerősítését.

 

 

                                                                                   Tripolszki Imréné

                                                                                    az óvodák vezetője

vissza az elejére


Copyright (c) 2006 Gárdonyi. Minden jog fenntartva.