Emlékverseny

 

HomeKöszöntőBemutatkozásE-naplóOktatásHEFOPKépekLogikaversenyVersenyeinkEmlékversenyKézilabdaDSESzabadidőDÖKElérhetőségÓvodáink

                      

 

Bogisich Bálint logikaverseny

Fehér asztalka, hajladozó gyertyaláng, egy szál fehér rózsa. A szürke márványtábláról egy kisfiú nyílt, okos szeme figyeli az iskola folyosóján közlekedőket. Komoly kis arca szép ígéret volt. Csak volt, mert már csak a márványtábla fényképével van közöttünk, és a szívünkben, ahol emlékét őrizzük.

 

 

 

Bogisich Bálint 3. osztályos kisdiákunk volt. Nem kitűnő, eminens kisdiák, de jó tanuló, őszinte, nyílt tekintetű, eleven, akinek mindenről volt véleménye, akit minden érdekelt, igazi kisfiú. Zsóka néni, a tanítónője sokszor mondta: „Bálint, te biztosan ügyvéd leszel!” Logikus magyarázataival sokszor meghökkentette környezetét. Készült a nyári szünidőre, a pihenésre. A pihenésre, amely 2003. júniusa óta örök az ő számára.

A mi számunkra maradt a róla elnevezett logika emlékverseny, melyet minden év februárjában - Bálint névnapkor - a győri 3. osztályos tanulóknak hirdetünk meg. A gárdonyisokat a verseny tisztasága érdekében külön értékeljük. A feladatok, a megoldókulcs összeállítását, a versenyfeladatok javítását és pontozását, a rangsorolást iskolánk matematika munkaközösségének tagjai végzik.

Bálint osztálytársai ma már ötödik osztályosok, ők azzal emlékeznek diáktársukra, hogy az osztályban versenyeznek. Bálint szülei vásárolják meg az ajándékokat a logikaverseny győzteseinek. Igen gazdag, hasznos ajándékokat kapnak a legjobb helyezést elért tanulók, s hogy örökre emlékezetes maradjon a versengés, az első 3 helyezett tanuló aranyból készült kitűzőt is kap. De egyetlen kisgyermek sem távozik ajándék nélkül. A versenyen a szülők minden 3. osztályos kisgyermeknek ajándékot adnak. Bálint 3. osztályos volt, és már az is marad örökre. És GÁRDONYIS.

 

Bálint szülei azzal is próbálták enyhíteni mérhetetlen fájdalmukat, hogy maradandó ajándékkal gazdagították kisfiuk iskoláját. Azóta az iskola főkapuja felett gyönyörű, színes ólomüveg szórja a fényt a folyosóra.

vissza az elejére



Copyright (c) 2006 Gárdonyi. Minden jog fenntartva.