|
Győr
város önkormányzata 1921-ben abból a célból alapította elődintézményünket, a 2. számú Polgári Fiúiskolát, hogy „vallásos, hazáját szerető, a munkát
megbecsülő, az embertársakat tisztelni tudó ifjúságot neveljen”.A Győr-nádorvárosi
Iparostanonc-képző helyiségeiben kezdődött meg a tanítás. 1924-ben Zeitler
Konrád igazgató kezdeményezésére a Gárdonyi
Géza nevet is ott vette fel az
intézmény.
A
Dunántúli Hírlap 1927. augusztus 18-án adta hírül olvasóinak, hogy az iskola új
épületbe költözött, melyben „minden
felemelő, nyájas, világos, tágas, szellős”. Valóban, a Hlatky-Schlichter
cég Erdélyi Ferenc műszaki tanácsos tervei alapján impozáns iskolát épített.
Bár
az elmúlt évtizedek során több belső átalakítás is történt - új tantermek,
könyvtár, irodák kialakítása -, az iskola igazgatói mindig törekedtek az
eredeti értékek megőrzésére. A tantermek hatalmas, méltóságteljes ajtaja, a
folyosó beépített üvegszekrényei a benne őrzött tárgyi emlékekkel, a kazettás
folyosói ajtók ódon hangulatot árasztanak. A földszinten a főbejárat mellett Gárdonyi Géza mellszobra látható, mely
a Xantus János Múzeum ajándéka. Ez az alkotás a Batthyány téri Gárdonyi-szobor
gipszmintája. A pompásan kiképzett belső térben két félkörívbe hajló széles
lépcső vezet az emeletre, korlátja előkelően díszes. A tágas ablakokon beáradó
fény felemelő érzést, harmóniát kelt az ide látogatóban, biztonságérzetet nyújt
az itt közlekedő kisdiáknak.


A
körfolyosót Pandúr József
(1888-1943) győri festőművész pannói díszítik. Az olajjal vászonra festett
történelmi témájú táblaképek Árpád fejedelmet, Szent Istvánt, Szent Lászlót,
Mátyás királyt, II. Rákóczi Ferencet, Széchenyi Istvánt valamint a pozsonyi
várat szemlélő cserkészeket ábrázolják, a falfestményen Petőfi és Bem apó
látható a csatatéren.

Nem
csak küllemében volt elismerésre méltó az iskola, hanem a falai között folyó
korszerű, újat kezdeményező nevelő- és oktatómunka tekintetében is. A polgári
fiúiskola szellemi arculatát a magas követelményrendszer, a gazdag kulturális
tevékenység, a hagyományok tisztelete és ápolása, diákszervezeteinek sokrétű
tevékenysége tette sajátosan egyedivé, gárdonyissá. Egykori diákok, tanárok,
szülők ma is elismeréssel szólnak a rangos polgári iskoláról, s vallják, a Gárdonyiban szerezték erkölcsi, emberi
tartásukat, egész életükre kiható tudásukat.
1945-től
kezdve folyamatosan alakult ki az intézményben a nyolcosztályos általános iskola. Egy ideig két önálló
tantestülettel közös igazgatás alatt működött a leépülő polgári és a
kibontakozó általános iskola. 1946. júniusában készült el az új, általános
iskolai tanterv, amely „…a tanulók egységes, alapvető nemzeti
műveltséghez juttatását és sokirányú nevelését” tűzte ki célul. Iskolánkban
ebben az időben is minden új kezdeményezésre nyitott, kimagasló teljesítményű
nevelőtestület volt. 1948-ban az intézmény létrehozta az első szülői munkaközösségét. 1950-ben iskolánk az elsők között
kezdte meg az orosz nyelv szakosított oktatását Győrben. Ugyanebben az évben a
megyei tanács művelodési osztálya tapasztalatcsere-iskolává nyilvánította
iskolánkat, ahol havonta két alkalommal a város pedagógusai bemutató
foglalkozáson vehettek részt. 1958-ban két tanműhely kialakításával megindult a
gyakorlati képzés. Ugyanebben az évben szintén elsőként Győrben a szülők
számára nevelési ankétot szerveztek. A 60-as évek elején meginduló iskolareform
keretében újszerű törekvésként nyílt
tanítási napokat rendezett az iskola.
Az
1967-68-as tanév jelentős állomás intézményünk történetében, ugyanis ekkor
bővült az épület az új, Bartók Béla úti
négyszintes épületszárnnyal. A két épületet 1971-ben fedett folyosóval
kötötték össze. A korszerűbb feltételrendszer hatásaként a tanulók mind a
szaktárgyi versenymozgalomban, mind a szakköri tevékenység és a sport terén
kimagasló eredményeket értek el.
1970-től
kezdve többféle szakmai kísérlet és program kipróbálásának színterévé vált
iskolánk. Megindult a Forrainé-féle matematikatanítás, az alsó tagozatos
tantárgycsoportos oktatás, az állampolgári ismeretek tanításának kipróbálása.
Mind nagyobb hangsúlyt kaptak a szakmai
munkaközösségek az iskola sajátos pedagógiájának alakításában, és egyre
fokozottabban figyeltek a tehetséges tanulók egyéni fejlesztésére.
A
80-as évek elején az iskola pedagógiai programjának meghatározásával megindult
az önállósodás útján. 1982-ben bevezettük a második idegen nyelv – német - tanítását,
a felsős tanulók egész napos foglalkoztatására a fakultációkat, és 17 szakkört
működtettünk. 1985-tol iskolánk ismételten részt vállalt a pedagógiai
megújulásban. A korszak igényei szerint új programokat indítottunk, elsők
között kapcsolódtunk be az anyanyelv korszerűsítését célzó Zsolnai-féle NYIK
program tanításába.
Az
orosz és német nyelv tanítása mellett megkezdődött az angol nyelvi képzés is.
Egyre több verseny és pályázat szervezésében vállaltunk szerepet. Az iskola
széles körű kulturális tevékenységének bizonyítéka volt többek között a
Gárdonyi Géza prózamondó verseny, az ezüst- majd aranyérmes énekkar, a megyei
elismerésben részesülő bábcsoport, a Bán Aladár anyanyelvi verseny rendezési
joga, Péchy Blankának, a Kazinczy-díj alapítójának, Farkas Bertalan űrhajós
alezredesnek iskolánkba tett látogatása.
Elindítottuk
a Gárdonyi Kézilabda Kupát, amely
mára húszéves múltjával rangot és tekintélyt vívott ki a sport iránt érdeklődők
körében, a vándortáborozás pedig több mint egy évtizedes hagyományával a nyári
események izgalommal várt érdekes színfoltja. Új hagyományt teremtettünk a Gárdonyi-napi versenyek, vetélkedők
meghirdetésével.
Az
iskolához való kötődést a tartalmas iskolai munkán és hagyományrendszeren felül
új diákformaságok is erősítették: iskolajelvény készült, a kimagasló tanulmányi
eredményért tanulóink a Gárdonyi Géza
Általános Iskola Kiváló Tanulója, a kimagasló sporteredményért a Kiváló Sportoló címet érdemelték ki.
Az
iskola 1989-tol kezdődően Markó Endréné
igazgatónő kezdeményezésére működteti helyi
tehetségfejlesztő programját. A tanítási órák keretében korszerű
tartalommal, személyiségközpontú neveléssel növeltük az alapképzés
hatékonyságát. Tanulóinkat folyamatosan kapcsoltuk be képzési rendszerünk
széles körű fejlesztő programjaiba: a néptánc, furulya, báb, drámapedagógia,
képzőmuvészet, sakk, számítástechnika, idegen nyelv, egészséges élet,
kézilabda, drogmegelőzési programba.
1992
őszétől emelt szintű tehetségfejlesztő
1. osztályt indítottunk útjára felmenő rendszerben, szellemileg fejlett,
érdeklődő, eredetiségre érzékeny kisdiákok részére. Ezek a csoportok sajátos
óratervvel, dúsított tanítási tartalommal, egyéni fejlesztési feladatok
alkalmazásával dolgoztak. A helyi rendszer pedagógiai törekvéseinek eredményeit
a diákok szellemi gazdagodása, kitűnő helytállása napról napra igazolta. Évente
száznál több kiváló versenyeredmény, díjnyertes pályamunkák gazdag gyűjteménye,
oklevelek, emléklapok, serlegek sokasága tanúsítja az iskolában folyó
színvonalas munkát. A tanulást-tanítást segítő kiadványok széles skálája
reprezentálja pedagógusaink magas szintű fejlesztő tevékenységét.
2000-ben
Győr város önkormányzata a csökkenő gyermeklétszám miatt az intézményi hálózat
racionalizálását tűzte ki célul. A győri intézmények szerkezeti átalakulásakor
az Attila úti óvoda nevelőtestülete önállóan döntött arról, hogy szakmai
önállóságának megtartásával iskolánk részévé váljon. Erre a döntésre jutott a
Lehel úti óvoda is, így ma már intézményünk egy általános iskolát és két óvodát
tudhat magáénak.
A
tehetségfejlesztést, a bevezetése óta eltelt 10 év pozitív tapasztalatainak
felhasználásával az 1999/2000-es tanévtol kezdődően valamennyi 1. osztályra
kiterjesztettük, s ezt intézményünk nevének módosításával is kinyilvánítottuk.
Az elmúlt 5 év tapasztalatai azt mutatják, helyes úton haladunk. Évről évre
100-nál több kisdiák szeretné megkezdeni általános iskolai tanulmányait
iskolánkban. Kezdetben belső indíttatásból, majd a minőségfejlesztési
rendszerünk kiépítése óta tervszerűen mérjük tanulóink és szüleik
elégedettségét. Az eredmények bizonyítják, hogy iskolánk nevelőtestülete méltó
utóda elődeinek. A Gárdonyi rangját, jó szellemét, erkölcsi értékét sok-sok
lelkes, megújulásra képes, hivatását minden nehézség ellenére szerető pedagógus
becsületes munkája biztosítja.
Szalai Ferenc
igazgató
vissza az elejére

|